Következő hétfőn délután hívtak San Sanóból, hogy másnap várnak kilencre. Amikor megérkeztem "signora Lucia" – ahogyan Susanna szólította – meghökkenésemre vastagon bekrémezett arccal sétálgatott a szállodájában. Addig is tudtam, hogy az olaszok lazák, és végül is a lakásuk a szálloda része volt.
Aznap már nem csak üresen álló szobákba, hanem olyanokba is bementem, ahol igazi szállóvendégek laktak, szóval minden élesben ment. Nálam volt egy táblázat is, és ellenőriznem kellett a lakosztályokban lévő minibár tartalmát, hogyha a vendégek fogyasztottak belőle, a megivott innivalókat feljegyezzem. Az egyik emeleti szobában egy szuper telefont hagytak elöl az éjjeliszekrényen, úgyhogy ügyeltem, hogy minden le- és felmenetelnél zárjam az ajtót.
 |
| A kedvenc, távolabbi épület melletti pihenőhely, háttérben a medence |
Volt két földszintes melléképület is, mindegyikben 3-3 szobával, az egyik összenőtt a főépülettel, a másik, a kedvencem, kicsit távolabb, a kert és a medence másik oldalán helyezkedett el, terasza pont egy szintben volt az előtte hullámzó szőlők legfölső ágaival. Ezt az épületet már a pár éve ideérkező mostani tulajdonosok építették, mert rövid idő után világossá vált, hogy a legtöbb ember inkább kifizet egy kicsivel többet, csak hadd élvezhesse a kilátást.
 |
| Kilátás a kedvenc épület terasza melletti pihenőről |
Mivel az új épület olyan 60-80 méter távolságra volt a főépülettől, a takarítószerszámok és a tiszta ágynemű számára a félkész alagsorban néhány szekrény szolgált raktárként. Az első igazi munkanapomon a tavaszi nagytakarítást is meg kellett ejteni mind a három szobában, és a teraszokon, illetve a köztes területeken is. Vendégek egyelőre ebben az épületben még nem voltak, ami abból a szempontból nyereség volt, hogy egy korábban a sparhelttal való küszködésben szerzett seb az ujjamon beakadt az ágy fémrácsába, ahogy a matrac alá nyúltam, és nagyon vérezni kezdett, összemaszatolva a feltett tiszta ágyneműt is. Susanna pont a környéken volt, gyorsan hozott kötszert, és alaposan bekötözte.
 |
| Az egyik szállodai szoba belülről |
10.30 körül minden munkanapon, sőt, bár ezt eddig nem említettem, de korábban a próbanapokon is, leültünk együtt enni azt, ami a szállodai reggeliből maradt. Így ismerkedtem meg a konyhában reggelenként dolgozó kolléganőnkkel, Brunával. Kedves albán lány volt, az ideérkezésem előtt ő végezte az én munkámat is, így Lucia megkérte, hogy segítsen nekem, és mutassa meg, hogyan lehet gyorsítani a takarítás tempóján a minőség romlása nélkül.
Ha Bruna valamiért nem volt jelen a reggelinél, akkor Susannával jutott időnk kicsit többet beszélgetni magyarul. Így tudtam meg, hogy az önéletrajzom kiválasztását leginkább neki köszönhetem, mivel korábban rendre olyan albánok dolgoztak az én helyemen, akik nem tudtak olaszul, emiatt csak Brunán keresztül lehetett velük kommunikálni. Susanna remélte, hogy ha ketten leszünk magyarok, akkor legalább nem fogja többet kirekesztettnek érezni magát.
