Megtudtuk, hogy lesz egy népzenei koncert Monteriggioniban. Az előadónőt, Lisetta Luchinit még nem ismertük, csak a többiek reakcióiból következtettünk arra, hogy valami izgalmasnak nézünk elébe.
Monteriggioni mellett többször elmentünk már, hisz látszanak a távolban falai a Siena-Firenze gyorsforgalmi útról. A parkolóból egy levendulával szegélyezett sétány kacskaringózik fel a középkori falakig, melyeknek a tetején fejenként pár euróért körbe lehet sétálni.
A településnek ez a része gyakorlatilag egy borgó, a szomszédok mondták is, hogy ne aggódjak, alig nagyobb, mint a mi falunk, meg fogjuk találni benne a koncert helyét. Időben érkeztünk, a koncertnek még csak az előkészületei folytak, úgyhogy körbesétáltunk a főtéren, elmentünk a szemben lévő kapuig, és megcsodáltuk onnan is a kilátást. Épp továbbsétáltunk, amikor az egyik szűk járatból egy kőfal mögül elénk penderült Simone szomszédunk felesége, Catia.
Együtt mentünk onnan a terecskére, ahol a művésznő és kisérői már készülődtek. Catia magyarázta hogy a toszkán népzene tele van pajzán, kétértelmű utalásokkal. A dalok általában vidám hangulatúak, és jellemzően gitárral is kisértek. Azon az előadáson, amelyen mi részt vettünk, volt még egy ukulelés fiatal hölgy és egy harmónikás úr is.
Lisetta Luchini hosszabb ideje kutatja ennek a tájéknak a dalait, hogy gyönyörű, iskolázott alt hangján gitárjával és más zenészekkel kísérve előadja őket. Az első hangoknál kiderült, hogy nyilvánvalóan nagyon profi zenészek mindannyian, mégis teljesen oldott volt a hangulat, játékosság áradt az egészből. A dalok között Lisetta Luchini mesélt mindig valamit, hol a dalok szimbolizmusáról, vagy az egyik dalban szereplő hölgyről, aki csokoládéba fojtja a magányát, de szomorkodni nem hajlandó. Jöttek aztán olyan dalok is, amelyeket már ismertünk, mint a Bella, ciao vagy a Buongiorno macellaro.
Mindeközben kellemes idő volt, lágy szellő lengedezett, a nap készült lenyugodni. Amikor a vége felé még egyszer bemutatkoztak a zenésztársak, és valami különleges darabbal megmutathatták virtuozitásuknak egy újabb oldalát, meghökkenésünkre a harmonikás egy magyar dalt választott. Ismerőseink felkapták a fejüket, és ránk néztek, hogy mi ismerjük-e ezt, mire bólogattunk.
A koncert után sokat beszélgettünk Catiával a parkoló felé menet, és abban maradtunk, hogy ha átjönnek egyik este, akkor főzünk nekik egy igazi bográcsgulyást. Ők is győzködtek, hogy ha végre jó meleg napok jönnek, menjünk át hozzájuk fürdeni a medencében.
