Jó fejek a gyerekeink, de be kell vallani, hogy néha nem bánjuk, ha leléphetünk nélkülük is valahová egy kicsit. Amikor meghallják az ilyen irányú terveinket, eleinte lázadozni szoktak, hogy ők is jönnek, de azért le szoktuk tudni szerelni őket. Régi tervünk volt, hogy kettesben bemehessünk Sienába andalogni, és végre ez is eljött.
A szokásos helyen, a San Francesco bazilokához vezető mozgólépcsőn mentünk fel, és a fő sétálóutcán a San Domenico erőd kertjébe mentünk. Üldögéltünk, beszélgettünk, gyönyörűek voltak a fények, akkor ment le a nap. Amikor már az utolsó kocogók is a kapu felé tartottak, mi is inkább a Campo, a főtér felé vettük az irányt.
Különös hangulata van nyáron vacsoraidőben a Camponak, én a hangjait szeretem igazán, a beszélgetéseket, kurjongatásokat, néhol éneklést, zenét is, de mindez valami nyugodt egészet alkot egybeolvadva abban a nagy térben, képes vagyok csak állni ott egy oszlopnak dőlve fél órán át, és élvezni, beszívni a hangokat.
Az egyik mellékutca furán volt kivilágítva, ami felkeltette a figyelmünket, és elindultunk felfedezni. Néhány száz méter után az Onda (azaz Hullám) kontráda vacsorájába csöppentünk: asztalok százai voltak két sorban kitéve az utcára.
Néhány asztalnál étel- és italjegyeket lehetett venni, és a finomságok kupacaival megrakott asztaloknál beváltani. Máshol sorsjegyeket árultak a golyós labirintusjátékhoz, amelynek a figyelése hosszú időn át bennünket is lekötött. Nemcsak maga a játék volt jópofa, hanem az egymással való kommunikációjuk, a folyamatos viccelődések, meg ahogyan mindezt mégis halálosan komolyan vették. Mindenki nyakában, vagy valamiképp a ruhájára applikálva, vagy legalább a zsebéből kilógva a kontráda jellegzetes kék-fehér hullámokkal díszített kendője volt. Sokan voltak az egyenpólóban is, amelyet ott a helyszínen is meg lehetett vásárolni – a férjem azóta is visszasírja, hogy miért is nem tette, mert pont olyat még a kontrádákra szakosodott speciális szuvenírboltban sem lehet kapni.
Egy idő után hazaindultunk, és a Porta Ovile felé baktatva vettünk észre egy másik vacsorát, amelyet a Farkas kontráda rendezett. Közelebb mentünk, de ezen jóval kevesebben vettek részt, és már pakolásztak, hazafelé készülődött mindenki.
A férjem annyira belelkesült a kontrádák ünnepeitől, hogy megkísértette a gondolat, hogy hazavisz magával egy zászlót valamelyik utcasarokról, de aztán végül megbékélt, és elhatározta, hogy akkor legális úton, de legközelebb szerez egyet magának.
