A hosszú úttól elcsigázottan értünk a testvéremékhez Ampugnanóba. Örültünk egymásnak, mi felnőttek beszélgettünk, a gyerekeink pedig, miután együtt ettünk, a húgomék lányaival együtt föl-le rohangáltak a környéken.
A Radicondoliban lévő lakás tulajdonosnőjével telefonon megbeszéltünk közben délutánra egy találkozót, számunkra Radicondolival is ez volt az első találkozás.
Végtelen számúnak tűnt a sok kanyar a még lomb nélküli erdőkön át, alig vártam, hogy melyik után bukkan ki végre előttünk a város kezdetét jelző tábla.
Tél végi táj a Radicondoliba vezető út mentén
Amikor azt végre-végre megláttuk, a testvéremék leírása alapján hamar odataláltunk a házhoz. Alig szálltunk ki, amikor már láttuk a képekről ismerős házból előjönni a tényleg szimpatikus tulajdonosnőt, Danielát. A magyar rendszám miatt ő is rögtön tudta, hogy kik lehetünk, bemutatkoztunk, majd megmutatott mindent a házban és körülötte: a zsalugáterek működését, a gáz-, villany- és vízszelepeket, a kertet a benne lévő fáskamrával. Lesétáltunk a dombon a villany, víz- és gázórák aktuális állását leolvasni a szerződésekhez, majd visszamentünk az előkészített szerződést kiegészítgetni, értelmezni. Nem lehetett könnyű velem akkor, a szöveg sem volt egyszerű, meg amúgy is már iszonyúan fájt a fejem a fáradtságtól, úgyhogy újra és újra el kellett magyaráztatnom magamnak a lényegesnek tűnő részleteket, de végül csak megszületett az aláírás, odaadtuk a pénzt, megkaptuk a kulcsokat, Daniela is mehetett dolgára, mi pedig a legszükségesebb dolgok behurcolása és ágyazás után végre aludhattunk.
Másnap késő délután jutottunk el odáig, hogy felsétáljunk megnézni Radicondoli belsőbb részeit.
Az óváros újabb kanyarok után bukkant fel a hegynek fölfelé vezető műút mentén. Épp vasárnap délután volt, így elég sok embert láttunk ünnepi ruhában. Végigsétáltunk a főutcán ameddig csak lehetett, a végén találtunk egy kilátópontot paddal, ahonnan az egész környéket be lehetett látni.
A kisebb utcákat is bebarangoltuk, találtunk néhány meredek lépcsőt és egy mini amfiteátrumot a város másik oldalán. Megállapítottuk, hogy Radicondoliból 360 fokos panoráma tárul fel a környékről. A szűk utcákon bambulászva találkoztunk egy bácsikával, aki valami kedveset mondott a gyerekekre, mi pedig megdicsértük a városkájuk szépségét. Ő erre annyit mondott, hogy persze, szép, hogy minden oldalról nyitott, csak emiatt elég szeles is. Akkor ez furán elégedetlenkedő mondatnak tűnt, de nem kellett hozzá sok, hogy észrevegyük állítása igazságtartalmát is, és megtanuljunk a széllel együtt élni, például hogy az ablakokhoz tartozó zsalukat mindig gondosan rögzítsük.
