Hétfőn elrobogtunk Colle Val d'Elsába, hiszen azt már telefonon jelezték nekünk, hogy minden környékbeli iskolai papírügyet az ottani irodában intéznek. A nagyok beiratkozásához szükséges épületbe nem sikerült bejutnunk, mert épp választások voltak ott, de nem keseredtünk el, letettük az autót és besétáltunk az óvárosba a kicsik ügyeit intézni.
Az alsósok és az ovisok beiratkozását intéző iroda a Dóm téren volt, azaz egy olyan helyen, amelyet sok turista is meglátogat, ráadásul a dómmal szemben lévő épület legfölső szintjén, úgyhogy amíg vártunk a folyosóján, fényképezgettük a kilátást.
A kicsik beíratása elég egyszerűen alakult, talán az egyetlen picit mulattató epizód az volt, amikor az igazgatónő már a sokadik űrlap kitöltése közben kezét tördelve óvatosan megkérdezte, hogy ne haragudjunk már, hogy ennyire kiváncsiskodik, de mit jelent az, hogy mi azért jöttünk pár hónapra Olaszországba, hogy a gyerekeink itt járhassanak egy kicsit iskolába, mert ő még ilyennel az életben nem találkozott és nem tudja értelmezni. Olyan már volt, hogy a szülők munkája, családi okok, vagy ehhez hasonlók miatt kellett többeknek országot váltani. Azt is érti, hogy olaszul akarunk tanulni, de eddig akit ismert és olaszul akart tanulni, azok nyelviskolába mentek. Magyaráztam neki, hogy persze, de így sokkal jobban megértik a másik kultúrát, ha benne is élhetnek, és nem csak magát a nyelvet tanulják meg, hanem hallják a matekot, a környezetet, meg más tárgyakat is, és együtt lehetnek a többi gyerekkel. Mondhatnánk úgy is, hogy az EU-n belül ránk érvényes iskolakötelezettséget fordítjuk új dolgok tanulására.
De hát végül is mi felnőttek dolgozunk eközben, szóval nincs ez nagyon távol attól a gyakorlattól, amit ő is ismer, csak esetleg a prioritások belülről vannak máshová helyezve kicsit.
A beiratkozás azzal zárult, hogy megígérték, az épp következő pár napos húsvéti szünet után a leendő tanárok fel fognak minket hívni, hogy az iskolába járás részleteit megbeszéljük.
