A kicsik iskolájából felhívott a szünet előtt egy tanárnő, hogy húsvét után az első tanítási napon ötre menjek be a helyi iskolába találkozni a tanárokkal. Gondoltam ott lesz talán a két osztályfőnök vagy ilyesmi, magammal is vittem a kicsi lányokat barátkozni velük, erre bevezettek minket egy terembe, ahol egy nagy tárgyalóasztalnál nyolcan-tízen ültek várakozóan. Egyikük egy kérdőívet töltött ki rólunk, alaposan belekérdezgetve az életünkbe, miközben a többiek is fel-feltettek kérdéseket. Az elején nagyon zavarban voltam, de mindenkiről sugárzott a jóindulat, és egy idő után kiderült, hogy a legszimpatikusabbak lesznek pont a gyerekeimet közvetlenül tanító tanárok, illetve az óvónők.
Őket kifejezetten az érdekelte, hogyan tudnak nekünk a leginkább segíteni, milyen szinten állnak a gyerekek az olasz nyelvben, a matematikában, és mik a mi elvárásaink ezalatt a pár hónap alatt. A lelkemet simogatta amikor leesett bennem a tantusz, hogy ez végre nem egy vizsgáztató hatóság, hanem a mi kedvünket keresik, az igényeinket mérik fel a kérdéseikkel.
Kéréseik is voltak persze, leginkább olyan „kemények”, hogy hozzunk másnapra egy akármilyen füzetet, a többit majd abban jelzik, ha szükséges. Ami biztosan kell pár napon belül, egy kockás és egy vonalas füzet.
Felszabadultan mentünk reggel a kicsikkel az iskolához, már tudtuk, hogy a hátsó kapun kell menni, ahonnan a buszok is közelítenek. Kivételesen felmehettem a kisiskolás lányunkkal egészen az osztályig, ahol a már megismert kedves tanítónő, Patrizia fogadott bennünket. Mondta, hogy az olaszt ő fogja tanítani, a matekot pedig Clara. A lányom kicsit félénken ment be az osztályba, de távolról sem úgy, mint Gaiole in Chiantiban egy évvel azelőtt. Az osztály is kisebb volt, csak 10-12 gyerek, és az egész hely jóval családiasabbnak tűnt.
Az ovi a legalsó szinten volt, ahol bemutattak újabb óvónéniket nekünk, illetve a fogadó dadusnénit, aki minden iskolában és oviban koordinálja az érkező és induló gyerekeket, intézi az igazolásokat, válaszol kérdésekre. Közben kapott egy szekrényt a kislányunk, választhatott egy jelet amit rátesznek, és már ment is befelé a csoportba.
A menza intézése miatt beküldtek a polgármesteri hivatalba, ahol a menza regisztrációs díját (gyerekenként 30 eurót) illetve egy iskolabusz hozzájárulást (10 eurót) fizettettek velünk, amelyre annak ellenére szükség volt, hogy közel laktunk, és nem is használtuk a buszt, de a tanulmányi kirándulások miatt mégis mindenkinek kellett.
(Az azóta eltelt 2 évben mindkettő árát 10-10 euróval megemelték, és ahogy a máshol lakóktól hallom, mi még örülhetünk, hogy csak ennyire.)
