Megjött a férjem, és mint mindig ilyenkor, elkezdtünk turistáskodni. Megnéztük kettesben iskolaidő alatt Belfortét és Monticellót, sétáltunk a Radicondolit övező völgyekben, elvittük a gimis fiunkat egyik reggel Colle di Val d'Elsába majd családostul nagyot sétáltunk egyik este Sienában, egy másikon pedig Casole d'Elsában.
Azokban a napokban rendezték a Giro d'Italia biciklisversenyt, és az egyik futam pályája a közelünkben vezetett, ezért arra a szombatra lezárták az utakat, az iskolákban tanítási szünetet rendeltek el, mi pedig arra készültünk, hogy kimegyünk családostul drukkolni. A vége sajnos az lett, hogy a verseny történetének egyik legborzalmasabb zivatara kisérte az aznapi futamot, úgyhogy maradtunk. Csak délután merészkedtünk ki, amikorra visszaadták a forgalomnak az utakat, mert a fiunknak kosármeccse volt Colle di Val d'Elsában. Az ottani sétánk során láttuk meg a korábbi zivatar okozta sártenger döbbenetes nyomait az utcákon.
Képek forrása: sport.virgilio.it, follerumba.net
Ezek után némi aggodalommal tekintettünk a vasárnapi Certaldóba tervezett vásárra, de örök optimizmusommal végül hajnalban a zuhogó esőben is elindultam javulást remélve. A család többi része otthon maradt a férjemmel, így csak a saját bőrömet vittem a vásárra.
Certaldo Bocaccio szülőhelye, gyönyörű az óvárosa, és egy híres összművészeti fesztiválnak, a Mercantiának ad minden nyáron helyet. Nincs túl messze tőlünk, olyan 50 km, egy része ráadásul autópályán.
Certaldo, Piazza della Libertà Kép forrása:gonews.it
A kézműves vásárt aznap nem a híres óváros utcáin, hanem a sík részen lévő főtéren rendezték. A certaldói szervezőkkel itt találkoztam életemben először, és mivel elég szétesettnek tűntek, nem különösebben érdekelt, hogy a kelet-toszkánai kézműves vásárok komoly részét kezében tartó Riccardo Morgillóhoz és csapatához van szerencsém.
Annak ellenére, hogy az idő továbbra is elég vacak volt, de néhány turista azért lézengett, páran vásároltak is. Jellemzően azt feltételezték, hogy a termék és én is olaszok vagyunk. Ettől kezdve kezdtem figyelni, hogy mennyit segít, ha nem csak olaszoknak adok el, mert ők persze többnyire egyből levették az akcentusomból, hogy nem anyanyelvem az olasz, és ez nem mindenki szemében volt előny.
A kultúrák ütközésének egy apróbb epizódja zajlott le, amikor a mellettem kettővel sátrát felállító egyik árus 10 óra körül föl-alá sétálgatván begbotránkozva vette észre, hogy sajtos szendvicset eszem tízóraira így szemeit rám meresztvén nekem szegezte:
– Mi ütött beléd?!
Miután bambán bámultam magam elé, hogy most igazán mi baja lehet velem, a közvetlen szomszédom felvilágosított, hogy hogy a tízóraimon botránkozott így meg a kolléga, mivel az olaszok reggelire édes péksüteményeket esznek normálisan.
– Á – nevettem el magam – tudod, mi magyarok csípős paprikás szalámit is képesek vagyunk ám enni reggelire!
Folytatás
