Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Az elszalasztott megrendelés

2011.11.01. 16:59 - Toszkána és hétköznapok

Címkék: olasz pisa siena Olaszország ciclilandia porta ovile mákos sütemények mákos körfonat mákvirág kalács Toszkána Toscana

 

Mivel már volt két komolynak tűnő megrendelőm Sienában, így a szállítás előestéjén begyúrtam újabb adag tésztákat. Lefektettem a gyerekeket, melléjük bújtam, kicsit el is szundítottam, majd folytattam az előkészületeket éjfélig. Akkor beestem az ágyba, ám az egyik kicsi mellémbújt, úgyhogy elég nehéz éjszaka volt. Hosszúnak semmiképp sem mondanám, mivel nem sokkal hajnali négy után kelnem kellett, hogy beizzítsam a sparheltot.

Aznap különleges kirándulásra is készült az egyik lányunk, B., Pisába az osztályával, a Ciclilandiába, hogy a biciklivel való közlekedés szabályait gyakorolhassák, emiatt hajnali hatra Gaioléban, az iskola parkolójában kellett lennünk. Ahogyan reggel hatkor közeledtünk Gaiole felé, előttünk kelt fel a nap, és fénye gyönyörűen végigfutott a vidéken.

Miután a nagy lányunkat feltettem a kirándulós buszra, hazasiettem, és folytattam a sütisütést, felébresztettem, és elindítottam a még otthon lévő gyerekeinket, majd összepakoltam a nagy szállítókosarat, és indultam. Újra a szokásos helyen, a Porta Ovile, azaz az egyik városkapu közelében tettem le az autót, viszont hirtelen ötlettől vezérelve nem a megszokott mozgólépcsőn mentem fel, hanem gyalog, a kapun át.

 

Eleinte nagyon büszke voltam e döntésemért magamra, hiszen újabb területeket jártam be és eddig nem látott lehetséges ügyfeleknek mutattam meg a sütijeimet. Az egyik kávézó Luca nevű nápolyi tulajdonosa például lelkesnek tűnt, én pedig boldog voltam, hogy már egész sokat értek a beszédéből, és belementem a trécselésbe, de aztán észbe kaptam, hogy az üzletet valahogy egyre messzebbről kerülgetjük, és továbbálltam. Volt egy cukrászda is, és több étterem, ahol reménykeltő beszélgetéseket folytattunk, de inkább csak a klasszikus olasz „nyíltan nem mondunk nemet” alapesetei voltak.

Egy idő után próbáltam szedni a lábam, hogy a megbeszélt időben az egyetem közelében lévő pizzériába érjek a megrendelt sütikkel, ugyanis miközben belemerültem az új kávézók felkutatásába, valahol elvesztettem a fonalat. Bár én végig azt gondoltam, hogy a céltól csak pár percnyi sétára lehetek, végül térképpel a kezemben is csak némi bolyongás után találtam rá a megfelelő útra, és azzal szembesültem, hogy meglehetősen nagy a távolság, amit még meg kell tennem.

Piazza Tolomei, épület épület hátán

 

 

 

Mikor jócskán elkésve beléptem a fix megrendelőmnek remélt pizzéria ajtaján, az ott lévő alkalmazott mondta, hogy a főnök mostanáig várt rám, de végül el kellett mennie. Mivel neki nem hagyta meg, hogy miből és mennyit vegyenek, csak a töredékét merte a megrendelt dolgoknak átvenni és kifizetni, és azt is inkább csak azért tette, mert megsajnált. Rettenetesen mérges voltam magamra, hogy így elrontottam, és ahelyett, hogy a biztos bevételt jelentő megrendelőnek pontosan szállítottam volna, az újak felkutatásánál kifutottam az időből.

A másik megrendelőm, a kávézó a szomszéd utcában viszont több mandulás és mákos, virág alakú kalácsot is átvett. Sőt, mivel éppen volt ott egy úriember, aki végighallgatta a beszélgetésünket Lorenoval, a kávézó tulajdonosával, ő is vett egy egész mákos körfonatot, és kérte, hogy ezentúl, ha jövök, hozzak neki is külön egyet.

Bosszantott a melléfogásom, de aznap már nem tudtam helyrehozni, csak tanulni belőle legközelebbre, így hazatértem.

Siena, Via di Fontebranda, háttérben a San Domenico

Estefelé mindannyian elmentünk Gaioléba, a Pisából érkező B. elé, és amíg vártuk, addig az ott lévő játszótéren töltöttük az időt. Ott az egyik kicsi lányunk összebarátkozott egy falunkbeli kislánnyal, Sofiával, aki mindenbe bevonta, és készségesen magyarázott neki. Miután megérkeztek a kirándulók a busszal, kérdezgettem az anyukáját, hogy átengedné-e hozzánk játszani valamelyik délután. Épp miközben erről próbáltam győzködni, a hátam mögötti derékmagasságú kőfalról a legkisebb lányunknak sikerült fejest ugrania a járdára. Igyekeztem nem pánikot kapni, próbáltam megállapítani, hogy mennyire sérülhetett meg. Szerencsére elég gyorsan fölpattant és hozzám bújt, ezért reméltem, hogy megússza az arcán lévő horzsolásokkal. Eddigre jókora csődület támadt körülöttünk, ki zsebkendőt nyújtott, ki csak kérdezgetett. Végül eloszlottak, és Sofia anyukája maradt csak, akinek értékeltem a bizalmát, hogy ezek után még át meri hozzánk engedni másnap a gyerekét.

 Folytatás

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr33382457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.