Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

A cseresznyefakomédia

2011.11.22. 21:48 - Toszkána és hétköznapok

Címkék: olasz sík cirmos cseresznyefa kígyók beidegződés futás emelkedőn retorzió pipacsbimbók fakópiros lankás Toszkána Toscana Siena

 

Talán eddig a nehézségeket jobban hangsúlyoztam, pedig sok örömöm volt. Elkezdtem ez idő tájt futni járni, először földúton próbálkoztam, gondolván, hogy jobbat tesz az egészségnek, de aztán a kígyóktól való félelem meghátrálásra késztetett, így maradt az aszfalt. Cacchianóig, a szomszéd dombig mentem először, majd egyre növeltem a távot.

 

 

Az elején a bekötőút nagyjából sík volt, utána jött a kemény emelkedő Cacchianóig, majd a szelídebb lankák Brolióig, ott a várostáblánál megfordultam, visszajöttem a lankákon, és az utolsó pár száz méter már lejtő volt, gyönyörű kilátással. Ott többnyire megálltam, kiültem az egyik terasz peremére kicsit a lábamat lógázni, és gyönyörködtem a kilátásban, majd hazasétáltam.

 

 

 A délutáni sétálgatások a gyerekekkel is sok örömet nyújtottak, gyakran szedtünk a lányokkal virágot. Az egyik kedvenc szórakozásunk volt, hogy a pipacsbimbókat összegyűjtöttük és kibeleztük. Tetszett nekünk amikor még nem színesedtek be a szirmok, és a fehértől a cirmosrózsaszínen át a fakópirosig mindenféle színben pompáztak, képeket rakosgattunk ki belőle. Édeskömény is nőtt vadon, persze nem a gumós, hanem a kaporhoz hasonló forma. Próbáltam több dologra felhasználni: tejföllel összekeverve lángosra kenni, leforrázva teát főzni belőle, salátát, tükörtojást ízesíteni, de egy idő után magamra maradtam ezzel, mert a gyerekeknek nem ízlett. Sajnáltam, mert ingyen vitaminforrás volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További vitaminutánpótlást jelentett, amikor május nyolcadikán, egy felszabadult pénteki napon a buszmegállónkban lévő cseresznyefa gyümölcse is érni kezdett, így nagy cseresznyeevő bulik alakultak spontán a szomszédokkal. Vito lefűrészelt néhány elérhetetlen ágat, és odaadta a buszváró padon ülőknek, hogy szemezgessenek róla. Ettől néhány szomszéd gyerek felbátorodott, és ők is tördelni kezdtek ágakat, hogy a padon együtt egye meg az aprónép. Mi furcsálltuk ezt a gyakorlatot, de gondoltuk, ők biztos így szokták, ám néhány nap múltán Annie, az angol hölgy is megelégelte, és mindenkit megkért, hogy az ágtördelést hagyja abba, mert előbb-utóbb elfogy a fa. Vasárnap azonban a mi gyerekeink próbáltak volna az alul már lelegelt fáról enni, de nem érték el, csak a már üres ágakat, úgyhogy kértek engem, hogy segítsek egy piros cseresznyékkel teli ágat lehúzni fentről, és tartsam is. Igen ám, de ahogy húztam, tartottam, egyszer csak éreztem, hogy reccsen, és a kezemben maradt. Annyira megijedtem, hogy most mi lesz, hisz eddig eszembe sem jutott ilyet csinálni, erre pont velünk történik. Gondoltam, hogy nem hagyhatom ott az aszfalton úgy csinálva, mintha mi sem történt volna, de azért nagydobra sem akartam verni. Gyorsan elvittük a mező szélére az egyik kerítés tövébe, leettük róla a maradékot… és akkor észrevettük Annie-t az autója mellett, tőlünk pár méternyire, amint csóválja a fejét.

Odajött, és elmagyarázta újra, hogy értsük már meg, cseresznyefáról nem tördelünk ágakat, mert akkor egy idő után meghal a fa. „Teljesen igazad van Annie – mondtam – véletlenül tört most le, nagyon sajnálom.” – Szégyelltem magam, hiszen ráadásul be akarunk illeszkedni valahová, amikor egy ilyen botorság miatt úgy tűnik, hogy a közösség szabályait mintha nem akarnánk figyelembe venni. Napokig izgultam, hogy most biztos mindenki rendre akar majd utasítani. De nem jött retorzió, akárhogy számítottam rá.

Aztán egyszer csak rájöttem, hogy hiába is tartok ettől, itt egyáltalán nem akarnak megalázni, ez egy fura, Magyarországon szerzett beidegződés része volt bennem. Még csak egy morcos tekintetet sem kaptunk soha.

 Folytatás

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr853404550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.Timi81 2011.11.22. 23:49:27

Sajnos nem csak ez jellemző a magyarokra,hogy meg alázzuk egymást ha nem ha bajban van a másik vagy segíteni kell akkor nem segítünk egymásának.:(
De kint azért gondolom más a helyzet?!
Azért többen segítenek ha tudnak?!

Toszkána és hétköznapok · http://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/ 2011.11.23. 12:55:44

Nekünk többnyire jók a tapasztalataink, de az olaszok között is nagy különbségek vannak természetesen. Szerintem mi magyarok szélsőséges esetekben (távoli földrengés, cunami) egész jól megmozdulunk, de hétköznapi dolgokban legtöbbünknek van mit tanulnunk.

G.Timi81 2011.11.28. 23:01:13

@Toszkána és hétköznapok: Hát sajnos igen.Örülök,hogy válaszolt a kommentemre.Remélem minden rendben van oda kint:!