Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Ne izgulj, ők nem olaszok!

2012.02.13. 21:27 - Toszkána és hétköznapok

Címkék: olasz posta olaszország toszkána toscana monti siena ebédbefizetés kulturális különbségek sulibusz iskolai csekk textilkészítő műhely

Megérkeztek az iskolai csekkek, a sulibusz és az ebéd. Minden hónapban utólag kellett fizetni mindkettőt, a menzát annak függvényében, hogy ténylegesen hány étkezést vettünk igénybe. Volt rájuk írva fizetési határidő, de horvát származású szomszédnőnk, Slavica megsúgta, hogy ő szinte még az életben nem fizette ki a csekkeket időben, sőt, volt, hogy egy hónappal is elcsúszott, mégse koppintott soha az orrára senki.

A csekkeket a postán kellett befizetni, de ez nem mindig volt egyszerű. Postahivatal ugyan volt a falu lenti részében, Montiban, mintegy 20 percnyi sétára tőlünk, csakhogy elég csalafinta volt a nyitva tartása: délelőtt a munkámmal ütközött, majd 13.00-kor bezárt, délután meg csak néha volt nyitva 1-2 órára. Történt olyan is, hogy a szabadnapomon lesétáltam, gondolván, hogy most minden megoldódik, de egyszerűen a kiírástól függetlenül zárva volt. Mikor aztán újra megpróbáltam, akkor meg sajnálkozva fogadtak, hogy ugyan ma kinyitottak, de sajnos nincs áram, emiatt nem fogom tudni a csekkjeimet feladni.

PICT3250.JPG

A Colléból Montiba vezető út

 

Az ehhez hasonló történeteken jókat röhögcséltünk Stefánia barátnőmmel, akiről eddig még csak kevés szót ejtettem, pedig vele már az első hetekben összeismerkedtünk. Az iskolába menet-jövet egy olyan tábla keltette fel ugyanis a kíváncsiságunkat az erdő közepén, amelyre az volt írva: textilkészítő műhely. Egy napon iskola után a kicsi lányokkal be is tértünk megnézni. A főútról letérve a fák közül egy kis tisztásra érkeztünk, ahol a tyúkketrec és egy játszótérkezdemény mellett már parkolt egy autó. Amint megálltunk, előjött Stefi, és németül szólalt meg – utólag azt mesélte, hogy a rendszámon szereplő H betűről hirtelen Hollandia ugrott be neki, és remélte, hogy megfelelő kuncsftok érkeztek a bizniszéhez. Azért nekünk is örömmel mutatta meg a műhelyét, a nagy szövőszékét, meg néhány kisebbet. Varrt is a saját anyagaiból, bár az árait nem a mi pénztárcánkhoz szabta, hanem a német turistákéihoz. Hamarosan kiderült, hogy a fiaink reggelente egy buszon zötykölődnek, később barátokká is váltak. Nagyon jól ismerték Collét, a mi borgónkat, mert egyrészt Karinnal régi barátok voltak, másrészt a fiának, Mirkónak a közelünkben lakó tanítónő, Martina fiának régi barátja volt.

Stefi párszor áthozta hozzánk Mirkót, és volt néhányszor, hogy ők hívtak meg minket. A férje is német volt, és az anyukája a szépen felújított ház emeletén lakott, mégis, ahhoz képest, hogy harminc éve laktak a környéken, meglehetősen elszigetelt életet éltek. Stefi azzal magyarázta ezt, hogy Karinon és a férjén kívül nem sikerült olyan barátságokat létrehozniuk, ahol őszinteségre számíthatnak. Az egyik alkalommal kicsit késve érkeztünk hozzájuk, és Mirko nagyon izgult, hogy mi lesz, ha nem is jövünk. Stefi erre ezt válaszolta neki: „Ne izgulj, ők nem olaszok, ha megígérték, akkor tényleg el fognak jönni!”

 

Folytatás

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr204102086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.