Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Internet a szomszéd lámpáján lógva

2012.11.10. 23:00 - Toszkána és hétköznapok

Mivel előző évi tapasztalataink alapján már tudtuk, hogy Toszkánában az elzárt falucskákban hónapokon át internet és mobil lefedettség nélkül néha kicsit túl nehézkes az élet, így már a lakás kiválasztásakor is leellenőrizte a sógorom, hogy van-e térerő. Megelégedésünkre a bejárat előtti részen még a „3” telefontársaság jele is észlelhető volt. Ennek a cégnek ugyanis volt egy olyan mobil internet csomagja, amelyben UMTS hálózaton havi 5 euróért lehetett némileg korlátozott, de kis odafigyeléssel épp elég (napi átlagban 100 MB) adatforgalmat lebonyolítani.

Amikor tavasszal beköltöztünk, a számítógépnek a bejárati ajtó közelében kerestünk helyet, hogy a kábel a másik végén a telefonnal elérjen a teraszig, ahol volt ugye a mobil internethez szükséges térerő.
A férjem az első napokban nem tudott ott lenni, úgyhogy a fiam segítségével összeraktuk az egész rendszert, még az internetet is sikerült úgy-ahogy működésbe hozni, de rettentő lassú volt, épphogy e-mailezni tudtunk.
Miután jó ideig küzdöttünk vele késő esténként, végül a férjem megszánt, és vett egy notebookot.
Ekkor végre elkezdett minden működni.
Mivel vételt az internethez a terasz külső részén sikerült elérni, a telefont a notebookkal összekötő kábel viszont annyira nem volt hosszú, hogy onnan elérjen a lakásig, így általánossá vált, hogy azon a tavaszon bármilyen hideg volt, a gyerekek lefektetése után télikabátban kint üldögéltem a teraszon, hogy az esetleg épp Pesten lévő férjemmel vagy másokkal tartsam a kapcsolatot.
A teraszunkra odalátó szomszédok ebből kábé annyit észleltek, hogy a magyar nőci esténként kint ül a teraszán a sötétben, és a laptopjához beszél valami furcsa nyelven…
Az újabb adag, közel 6 m kábel megérkezésével ez is megoldódott, beköltözhettem internetezni a nappaliba.

20120829622.jpg

Az egyetlen időnkénti akadály a dombok közt a térerő elég gyakori gyengülése, illetve eltűnése volt, de kitapasztaltuk, hogy ha magasabbra tettük a telefont, akkor gyengült a probléma, erősödött a vétel. Sok mindent kipróbáltunk: az ajtófélfát, a terméskő fal polcszerű kidomborodását, a ruhaszárító állványt, de a legjobb eredményeket a szomszéd lámpájára rögzített övemmel értük el.
Ennek egy hátránya volt: időnként ottfelejtettük a lámpáján az övet.
20120824617.jpg
Néhány hetente-havonta járt csak erre ez a szomszéd, mert nem lakott a lakásban, így megismerkednünk is elég sokára sikerült.
Az első találkozásunk egy strapás hétvége utáni lazulós hétfőre esett, amikor is a hétvégén a lakásban felgyülemlett csatatér felszámolásához még nem sikerült elég erőt gyűjtenem, így amikor meghallottam a bejárati ajtó csöngőjét, enyhe pánik lett úrrá rajtam. Mindenesetre a ruhakupacok, a hétvégi vásározás szétdobált kellékei ,és egyéb szokásos családi rumli egységeit kerülgetve óvatosan megközelítettem a bejárati ajtót, ahol egy szemüveges úriember állt, és azt kérdezte kedvesen, hogy megmelegíthetné-e nálunk a kislánya cumisüvegében lévő tejet.
Kifutott a vér az arcomból, mert a bejárat és a nappali környékén lévő rumli a konyhában lévőhöz képest egészen visszafogott volt, de erőt vett rajtam a segíteni akarás, így zavartan bólogatva kiragadtam a kezéből a cumisüveget, és elviharzottam a konyha felé. Reméltem, hogy az úriember kint marad, és minél kevesebbet észlel a káoszból. De nem ez történt. Követett.
Teljes természetességgel átlépegette a kupacokat, miközben zavaromat csevegéssel leplezve tudtára adtam, hogy mikrohullámú sütőnk az nincs, de tapasztalt anyukára akadt, így biztosíthatom, hogy a melegítésre vannak egyéb módszerek is, például a forróvízbe merítés. Az úriember végigkövette közelről a folyamatot, majd kivitte a cumisüveget az addigra a teraszunkon álldogáló feleségéhez és a kisdedhez, akikről ekkor még mindig azt reméltem, hogy véletlenül erre vetődött kirándulók. Mivel előtte hónapokig egy lélek sem jött fel a teraszunkhoz vezető lépcsőn, elég fura volt, hogy milyen otthon érzik magukat a mindaddig az intim szféra részeként észlelt teraszon, de a metakommunikációs jelekből pillanatok alatt egyértelművé vált, hogy teljesen jogosan viselkednek így, lévén övék az egyazon teraszkáról nyíló másik lakás.
Ekkor bemutatkoztunk egymásnak, ők elmesélték, hogy a feleség lánykori lakása volt ez, csak mióta családot alapítottak, azóta egy chiantibeli kis faluban laknak. Most is csak azért jönnek gyakrabban, mert úgy néz ki, hogy talán találnak bérlőt a lakásra, csak előtte kicsi rendet akartak rakni, meg lenyírni a füvet a kertecskéjükben. Jártak már itt máskor is, mióta mi itt lakunk, csak épp nem tartózkodtunk idehaza. Igaz – mesélte a feleség – akkor egy öv is lógott a bejárat fölötti lámpájáról amit fölöttébb különösnek talált.
Azt hiszem, ezen a ponton vált végleg esélytelenné, hogy a kedves szomszédok valaha még az életben normálisnak higgyenek…

 

Folytatás

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr154726980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.