Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Poggibonsi és a szürreális szomszédok

2012.12.06. 09:17 - Toszkána és hétköznapok

Az előző havi poggibonsi kézműves vásárról minden akkori nehézség ellenére a végén egész pozitív benyomás maradt bennem. Arra gondoltam, hogy ha legutóbb szélben-esőben egész jól adtunk el a nálunk lévő üvegékszerekből, akkor muszáj visszamenni jobb időben is, meg egyébként is, közel van, nem kockáztatunk sokat, úgyhogy lelkesedésemben a hétvége mindkét napjára jelentkeztem.

Üvegékszer5.JPG

Az üvegékszerek, amelyeket a vásáron árultunk

 

Az előző havi rendezvény alatt megismert emberek közül többen újra itt voltak, és nagy szeretettel üdvözöltek. Mindenki reménykedését fejezte ki, hogy sokkal jobb idő lesz, mint a múltkor.

Alessandro, a szervező is kedvesen fogadott, majd egy Gianluca nevű, ezüstékszert árusító ötvenes férfi sátra, és egy saját kezűleg felújított kisbútorokat áruló, kifejezetten hajléktalan külsejű úr lerakata között ajánlott helyet.

mercatale-poggibonsi szep idő.jpg

Poggibonsi kézműves vásár szép időben (forrás: Sienafree)

 

Az időjárás, amely egy utcai rendezvényen fontos tényező, szép naposnak indult. Amikor egy szürke felhő kezdett fölénk telepedni sem estem kétségbe, sőt, még a szomszédaimat is bíztattam, hogy ne pánikoljanak, a mai napnak jónak kell lennie. Ezt odáig sikerült fokoznom, hogy amikor aztán tényleg esni kezdett az eső sem vettem túl komolyan az elején, így amikor a zuhogás erősödni kezdett voltam kénytelen kapkodva előhúzni és felerősíteni a vásározós sátrunk oldalponyváit, miközben a gyerekek a sátrunk alatt alakuló pocsolyák útjából próbálták kimenteni a földön lévő dolgainkat.

Mercatalepoggibonsi2 eső.JPG

Poggibonsi kézműves vásár esőben (forrás: Sienafree)

 

Hamarosan újra kisütött a nap, leszedtük a védőponyvákat a sátor oldaláról, és kiteregettük az elázott dolgokat.

Háromnegyed órán belül újabb esőhullám érkezett, gyorsan visszarendezkedtünk készen állva az eső elleni védekezésre, majd újra kisütött a nap, már szinte gépiesen csináltam mindent, de közben annyira bevertem a fejem a mögöttünk lévő hirdetőtábla kiálló sarkába, hogy a könnyem is kicsordult, és ezen a ponton hirtelen nagyon elkezdtem sajnálni magamat…

Azért sikeresen túllendültem ezen, talán az is segített, hogy a küzdelmem a szemben áruló francia hölgy, Veronica kétségbeeséséhez képest jelentéktelen volt, akit ezidő alatt alaposan megbüntettek a fináncok. A férjét ugyanis rajtakapták, hogy nem adott nyugtát, és ezt még azzal tetézte, hogy valami kínai tömegárut próbált meg saját készítésű kézműves termékként eladni, amire viszont a finánc érthetően kiakadt.

Ilyen ügyekkor menetrendszerűek az árusok közti morgolódások, hogy ki is árul igazán kézműves terméket, meg egyáltalán mit takar az a fogalom, hogy kézműves termék. Szitokszó a kézműves vásározók között az „importáru” szó, de ilyenkor én is kínosan éreztem magam, hiszen Olaszországban a mi árunk is importáru, bármennyire egyedi és kézzel készített is. A mellettem ezüstékszereket áruló Gianluca ékszerei is egyediek és kézzel készítettek voltak, még akkor is, ha Thaiföldön szerezte be őket.

Az ötven év körüli Gianlucával egyébként egész sokat társalogtunk, mesélt a montaionei dombok között megbúvó családi fészkéről, ahová időnként bekopog egy-két turista, hogy nem adnának-e nekik a házban szállást (de nem ad, és kész). Beszélgetés közben egész obszcén megjegyzéseket tett egyik másik arra elhaladó hölgyre miközben áradozott a feleségéről, akivel közel 20 éves házasok, és akinek addigra már volt egy másik férfitől született kisfia, mire megismerkedtek. A srácot Gianluca a sajátjaként nevelte fel, és úgy is beszélt róla: a fiam.

A másik oldali, a hajléktalannak öltözött szomszédom, aki a gyönyörű festett kisbútorokat árulta, a délutáni szieszta alatt fogta magát, és ledőlt a pultja mögötti fa tövébe aludni. Amúgy sem volt egy rendezett jelenség, de az eső áztatta földön, az utcán való alvás finoman szólva nem tett jót a fizimiskájának.

A túl sok be- és elfogadandó impulzus miatt kezdett a világ körülöttünk kicsit szürreálissá mosódni, amelyben ködös, hogy ki kicsoda, kinek lehet komolyan venni a dumáját, és ki az, aki csak tartalom nélküli szógomolyagokat pöfög ki magából. A szemben lévő pultnál szicíliai édességeket áruló, szicíliaiaknak álcázott marokkóiak sem segítették a biztonságérzetet, mert a két férfi-egy nő összeállításból az eredetileg a metakommunikációs jelekből feltételezett felállás, hogy a marokkói testvérpárból kihez is tartozik párként a velük lévő hölgy, egyre inkább kezdett borulni.

Még szerencse, hogy délután véletlenül összefutottunk Vivianával és a lányaival, mert a találkozó visszabillentette a valóságról alkotott képünkben a mérleg nyelvét az általunk már ismert valóság felé.

-------------------------------------------------------------------------------------

Ha szeretnél Te is valakinek a fentiekhez hasonló gyönyörű nyakláncot, és akár hozzáillő üvegfülbevalót, gyűrűt, karkötőt ajándékozni, akkor kattints ide!

------------------------------------------------------------------------------------------

A történet folytatása

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr204950071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.