Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Szorongások egy kattogó hang kapcsán

2013.09.05. 13:57 - Toszkána és hétköznapok

A Radicondoliban töltött második hónapban a sütő felől folyamatos nyekergést kezdtünk hallani, amely egyre erősödött. Már épp azon voltam, hogy a problémával szakemberhez fordulok, amikor egyik délután egy heves villámlás során a nyekergés hirtelen abbamaradt, viszont átcsapott a tűzhely felől jövő, megállíthatatlannak tűnő kattogásba és szikrázásba. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet tovább halogatni, szakembert kell hívni. Rettegtem, hogy mi lesz, hiszen szorongást keltő összegeket hallottam korábban hasonló esetekről.

Villám2.jpg
Áthidaló megoldás lett volna, hogy az egy évvel ezelőtti ismerőseink közül hívunk valakit, aki biztosan nem vág meg bennünket csillagászati összegre. Ezek a kapcsolatok azonban sok olyan járulékos dolgot is magukkal vontak, amelyek nem hordozták valahogy a szabadságnak az érzületét. Az előző évi szituációk ugyanis rendkívül kiszolgáltatottakká tettek bennünket. Kihasználtunk persze minden alkalmat arra, hogy a kapott segítségeket viszonozzuk, de ezek mégsem azok a szabadsággal teli kapcsolatok voltak, amelyeket az ember a szabad akaratából épít ki, és élvezi ugyanakkor a kapcsolatban lévő kölcsönösséget és függetlenséget is. Mivel is tudtuk volna mi viszonozni a segítségeket? Pénzünk nem volt, és nyilván a sütik is csak szimbolikusan fejezték ki a hálánkat, amit köszönetképpen többnyire adtunk.

Rálátás Radicondolira.jpg
A magányosabbaknál viszont úgy tűnt, hogy a társaságunk, az érdeklődő figyelmünk egész jó kárpótlásnak tűnt. Meg aztán mi is elég magányosak voltunk, azaz főleg én, amikor nem volt ott a férjem. Csak sajnos az volt a helyzet, hogy a szomszédaink közül az egészségesebbeknek nélkülünk is megvolt a saját élete, akik viszont különösebben szomjazták a társaságunkat, jellemzőbben a valamiképp érzelmileg nehéz helyzetben lévő emberek voltak.
Nápolyi származású vicces szomszédunk volt az egyik ilyen, hiszen őt a faluban gyakorlatilag mindenki kinevette, de mi abban az időben még botladozóbbak voltunk, mint ő, úgyhogy szívesen a szárnyai alá vett bennünket, miközben bőkezűen osztogatta nekünk a falubeli közösség tagjairól a saját szájíze szerinti bemutatkozó szöveget. Például akkor tanultam a „la maiale di Monti” kifejezést, ami szó szerint „Monti falu kocája” (vagy szabad fordításban Miss Disznője :-) ). Persze kitalálható, egy csinos hölgyről mondta, aki állítólag mindenkivel kikezdett, de a fő probléma persze az volt, hogy eme szicíliaival nem volt hajlandó.

A másik drága ember, aki még Chiantiban a társaságunkat kifejezetten szomjazta, egy saját elmondása alapján otthonában meg nem értett villany-  és vízszerelő volt. Őt próbáltuk meg felhívni Radicondoliból, felvillantva előtte, hogy ha elbumlizik a közel egyórás úton hozzánk megszerelni a sütőnket, akkor újra kipanaszkodhatja magát. Szégyenteljes eljárás, tudom, forog is a gyomrom tőle, ha rágondolok, annyira nem stílusom az ilyesmi – de egyébként mellé is nyúltam, mert záros határidőn belül nem vállalta, úgyhogy tényleg eljött az idő, hogy új kapcsolatokat építsünk ki.

Így aztán, amikor Daniela, a lakásunk tulajdonosa felhívott, bevallottam, hogy valami lelte a főzőalkalmatosságokat, és ajánljon valakit, hogy megszereltessük. Rögtön mondta, hogy ideküldi Giampiero nevezetű kedves ismerősét. Giampiero csütörtökön délelőtt meg is jött, rendbe tette a tűzhelyet, majd megkérdezte, hogy én fizetek, vagy Daniela? Mivel bennem fel sem merült, hogy az ott töltött időnk alatt elromlott cuccok javítását a tulajdonosnak kéne finanszíroznia, eléggé meghökkentem ezen a kérdésen, és visszakérdeztem: mit mondott neki erről Daniela? Erre rávágta, hogy szerinte ezt nem nekik, hanem nekem és Danielának kéne egymás között megbeszélnünk. Igaza lévén fel is hívtam a tulajdonost, és megkérdeztem, hogy szerinte mi legyen? Közben kiderült, hogy 25 euróról van szó. Daniela kérte, hogy fizessem ki, aztán majd levonjuk a következő havi bérleti díjból.
Megkönnyebbültem, hiszen ezzel többirányú rettegésem is véglegesen köddé vált: az egyik, hogy csillagászati összegeket kérne a szerelő, a másik – ami tényleg egyértelműnek tűnt –, hogy minden előforduló hasonló alkalommal nekünk kellene az amúgy is szűkös büdzsénkből finanszírozni a javításokat, akár a mi hibánkból történt, akár nem.

Utcácska Toszkána.jpg

Előző bejegyzés

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr695481232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.