Karin szomszédunk néhány hete ajánlgatni kezdte, hogy ha lesz kedvünk elmenni a közeli folyóhoz (Arbia) fürdeni, akkor majd ő mutat egy jó helyet, ahová szoktak járni.
Egy júniusi vasárnap bedobáltunk mindenféle fürdőcuccot az autóba, és Karin autóját követve elindultunk Pianella felé. Hat kilométer múlva egy kőfal után, két cédrus között bekanyarodtunk a szőlősorok közé, majd egy percnyi földúton zötyögés után ott is voltunk.
A helyet Pianella tengerpartjaként is becézik, pedig csak egy fák rejtekében lévő betongát az Arbia folyón, amely régen a fák úsztatásában játszott szerepet. A betongát néhány métere ferde, mint egy széles csúszda, játékokra inspirálva az odaérkezőket. Mivel ott kicsit nagyobb a sodrás, ezért hol beletapicskoltunk mezítláb, hol meg keresztbe feküdtünk, hogy az oldalunkat masszírozza.
A gát alatt kicsit kiöblösödött a folyómeder, a széle sekély volt, de beljebb lehetett úszni is. A túlparton zöldlombú fák ágai hajoltak a víz fölé, csend volt, és nyugalom, a gyerekek békésen elfoglalták magukat a parton, nem volt rajtunk kívül senki, úgyhogy amikor a gumimatracon fekve hagytam pár percet sodortatni magamat a következő vízesés felé a parti fák lombjában gyönyörködve, akkor szívesen megállítottam volna az időt.
Megérkezett egy idő után Karin barátnője, Bettina is, így míg a gyerekeim a gumimatracokkal hancúroztak, mi beszélgettünk. Bettina Németországból jött közel harminc éve, és pont úgy, mint Karin, egy olaszhoz ment feleségül. Kíváncsi voltam, hogy ennyi időt ittöltve olasznak, vagy németnek érzik magukat, Karin válasza egyértemű volt: "Én német vagyok." Ugyanezt állította Bettina is, hogy bármennyi ideje él itt, az ösztönös dolgai, a harag, és az öröm spontán megnyilvánulásai németül folynak. Próbálkozott azzal, hogy olaszul, a család közös nyelvén veszekedjen a gyerekeivel, de röhejessé vált az olaszul sokkal jobban beszélő gyerekei előtt, és azóta csak az anyanyelvén patvarkodik velük. A gyerekeik viszont olaszok, ez nem is kérdés.
Karin nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy a négy lányához németül szóljon, és el is érte, hogy mindegyikük tökéletesen beszélje. A németes raccsolását nem adta át, így a lányai német akcentus nélkül beszélnek olaszul is.
Bettina és Karin azt is elmesélték, hogy ők egymással – ha nincsenek ott mások – németül beszélnek, viszont ha vannak olyan olasz kifejezések, amelyeknek nincs pontos német fordítása, vagy érzelmileg jobban leírja a mondanivalójukat, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül betoldják az olasz részeket a német beszédben a megfelelő helyre.
Belegondoltam, hogy szoktam-e vajon én is ilyet csinálni, de azt hiszem nehezen vagyok rávehető, hogy a magyar beszédembe olasz szavakat illesztgessek. Félreértés ne essék: nem ítélgetek senkit, ha így csinál, de én valahogy idegenkedem tőle. Persze Bettináék esetében sem arról volt szó, hogy melyik nyelven jutottak előbb eszükbe a szavak, hanem csak a speciális kifejezéseknél használták a mixelést.
