Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Kedvenc helyek, és egy új barátnő

2012.01.19. 10:47 - Toszkána és hétköznapok

Címkék: templom iskola barátnő játszótér óvoda napfelkelte terasz válás völgy domb kápolna olasz nyelv felnőtt élet szőlők Olaszország sulibusz Toszkána Toscana Siena muszlimok Gaioléban San Marcellino pice Ricasoli Rocca di Montegrossi

Az iskola számomra is hozott új ismeretségeket.
A gaiolei iskolaközpont úgy volt megépítve, hogy az alsó és a felső tagozat, valamint az óvoda épületei U alakban közrefogták a játszóteret és a sulibuszok parkolóját.
Amikor véget ért a tanítás, a gyerekeket erre a védett helyre hozták ki, ahol vagy a szüleik várták, vagy a sulibuszok vették föl őket, de autók elé kiszaladni nem egykönnyen tudtak. Amíg várakoztunk valamelyik gyerekre, addig a játszótéren a kisebbek elfoglalhatták magukat.
Ezalatt az anyukák is beszélgethettek, bár ezek a beszélgetések nem olyanok voltak, mint egy magyar játszótéren, hanem jóval felszínesebbek. Ritkán mertek tőlünk, rólunk mélyebb dolgokat kérdezgetni, mert az illetlen kíváncsiskodásnak számítana, így én sem mertem túl egyenes kérdéseket feltenni az ő életükről. Egy láthatatlan határt sosem léptünk át. Sok muszlim is él Gailoléban, a gyerekeink együtt is jártak sokukkal iskolába, de az asszonyaik félrehúzódtak, maximum fogadták a köszönésünket, és annyi, elkapták a tekintetüket, így azt sem tudtam meg, hogy beszélnek-e egyáltalán olaszul.
Egyszer a gyerekekre várakozván a belső játszótéren szóba elegyedtem egy anyukával, Luciával.  Szokványos beszélgetésnek indult, akár hamar vége is lehetett volna, de ez a hölgy nagyon nyitott volt, őszintén mesélt az életéről, és érdekelte a miénk. A lánya, Alice, egy osztályba járt a kisiskolás lányunkkal. Lucia eredetileg grafikusnak tanult, de mióta elvált, délelőttönként takarítónőként dolgozott egy panzióban, hogy a délutánt mindig a lányával tölthesse. Az időbeosztása elég hasonló volt az enyémhez. Több véletlen találkozás után megbeszéltük, hogy eljönnek hozzánk egy péntek délután játszani, beszélgetni.
 

Ők Gaiole központjában, egy többlakásos modern épületben laktak, így nagyon értékelték az olyan régi házakat és a falusi környezetet, amilyenben mi laktunk, minden egyes ablakot, és az onnan feltáruló kilátást le akartak fényképezni, hogy később Lucia lerajzolhassa. Mivel értő szemű közönségre akadtunk, együtt elsétáltunk a kedvenc helyeinkre, mint például a San Marcellino kápolna és a mellette lévő pince terasza pár száz méterre alattunk a völgyben.



A templomocskát az 1100-as évektől emlegetik a régi iratok, mint a Colléhoz, azaz a mi kicsi falunkhoz tartozó plébániatemplomot. Mellette volt az egyik Ricasoli báró, Marco pincészete, a Rocca di Montegrossi. Mi leginkább a pince tetején lévő teraszt szerettük, időnként lejöttünk ide az iskola által kért dolgokat – például az olasz számokat 100-ig – megtanulni, elmélkedni, vagy csak bambulászni. Képeket itt találhattok a helyről (a 4-es sz. képen felülről látszik a terasz, és egy kicsit a templomocska, a 9.-en pedig a terasz feljárata): http://www.roccadimontegrossi.it/gallery.htm

A másik kedvenc helyem a  faluban körbemenő útnak egy olyan pontja volt, közvetlenül a szőlősorok mellett, ahol le lehetett nézni Monti felé végig a völgyön. Ide akár 2 perc alatt is ki tudtam érni, ha gyorsan fel kellett töltődnöm. Ezt rendszerint reggel 6 körül, pizsamában gyakoroltam, mivel észrevettem, hogyha a szobám ablaka felett megláttam a felkelő nap első sugarát, és kiszaladtam a szőlőkhöz, akkor még épp láttam, ahogy a Nap a domb mögül fölkel, és a fénye végigpásztázza a szőlőket, majd az egész völgyet. Egy időben szinte függővé váltam ettől a jelenségtől.



A harmadik kedvenc hely, de valójában a legkedvesebb megközelítéséért meg kellett dolgozni, ugyanis a falunkhoz vezető bekötőútról letérve a nálunk magasabb dombra kellett érte felmászni. Ez volt az a domb, amely mögül a Napot láttam reggel felkelni, de ez már akkora távolság volt, hogy többnyire csak délután jutottunk el idáig. Viszont megérte a fáradságot, mert a saját lakóhelyünket is láttuk cserébe felülről, illetve az egész völgyet Sienáig.



Később a házunk előtt üldögélve Lucia mesélt a gaiolei életükről, hogy mennyire szeret ezen a környéken élni, és örül, hogy a lányát itt nevelheti föl, ahol mindenki mindenkit ismer, és igyekeznek egymásnak segíteni. Megfogalmazta persze ennek a hátulütőit is, hogy szűk a magánszférája. Téli időszakban zártabban élnek, korán sötétedik, és neki például a lányát nem egyszerű olyankor lekötni, mert nincs a közelben olyan szórakozási lehetőség, könyvtár, színház vagy mozi, ahová elmehetnének. A válást a kicsi elég nehezen viselte, így Lucia igyekezett minél több időt vele tölteni, hogy növelje a biztonságérzetét, ettől viszont nem sok maradt a felnőtt életéből.

Folytatás

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr183575456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása