Hajnali ötkor nekiálltam befűteni a sparheltot, de valamit rosszul csinálhattam, meg egyébként is kevés volt a papírunk a begyújtáshoz, csak füstölt, és nem akart lángra lobbanni. Emiatt háromnegyed órán át hol fújtam, hol rohangásztam a pincébe újabb lángra lobbantható alapanyagokat keresni. Végül háromnegyed hat körül, mikor már kegyetlenül kezdtem megunni, végre pislákolni kezdett a tűz. Ekkor odapillantottam az emeletre vezető lépcsőre, és elborzadva láttam, hogy gomolyog arra a füst. Vettem egy nagy levegőt, és pániksebességgel fölrohantam az emeletre, ahol minden gyerek aludt, hogy kitárjam az ablakokat. Az emeleten vágni lehetett a füstöt, még szerencse, hogy a szobák ajtaja zárva volt, így a három nagyhoz is csak az ajtó alatt szivárgott be, és a kicsi, akivel én aludtam egy szobában, szintén szerencsésen megúszta. A Mariának fenntartott szobában, ahol nyitva volt az ajtó, és a folyosón sűrű füst gomolygott, úgyhogy fulladozva kitártam minden ablakot, és borzalmas, felelőtlen nőszemélynek éreztem magamat.
Még jó ideig össze-vissza köhögtem, a gyerekek viszont csak annyit vettek észre az egészből, hogy a nyitott ablakok miatt kihűlt a lakás. A reggeli és a gyerekek elindítása rendben lezajlott, egyedül az ovisnak volt aznap bonyolultabb napja, mert Sienába mentek kirándulni a csoporttal, hogy megnézzék a vonatokat.
|
|
|
Chianti táj, háttérben Siena |
Miután mindenki elindult, én is útra keltem a frissen sült rakománnyal. Épp a Sienát tőlünk elválasztó hegyek kanyarulatait készültem bevenni, amikor kigyulladt a jel a műszerfalon, hogy nincs töltés. Úgy ítéltem meg, hogy két választásom van, vagy továbbmegyek, és Sienában olyan parkolóhelyet keresek, ami lejtőn van, hogy utána könnyen tudjak elindulni, vagy visszafordulok, és otthon feltöltöm az akkumulátort. A továbbmenés előnye volt, hogy ki tudom szállítani a sütiket, és jó esetben utána esetleg haza is jövök, a hátránya viszont ez utóbbi „esetleg” volt, mert mi lenne a gyerekekkel, ha mégsem érnék haza. Úgyhogy inkább gyorsan visszafordultam. Otthon a ház elé parkoltam, és két hosszabbító segítségével odavezetve a nappaliból az áramot tölteni kezdtem az akkumulátort.
|
|
|
Házunk bejárata fent, alul a pinceajtó. Az autó épp a töltőn |
A mi státuszunk Maria lakásában enyhén szólva nem volt tisztázott, egyszerűen „feketén” laktunk ott. A lakás, ugyanúgy, mint az egész borgó Francesca Ricasoli bárónő tulajdonában van, tőle bérelte Maria, és adta tovább bérbe nekünk. Ugyanakkor kérte, hogy ne verjük nagydobra, hogy kiadja nekünk a házát, hanem mondjuk azt, hogy a barátaiként vendégségben vagyunk. Mindez a hétköznapokban hozzájárult a bizonytalanságérzésünk növekedéséhez, mert nem tudtuk például, hogy kivel lehetünk őszinték, és ki az, aki a bárónő rosszindulatú „kémje”, és esetleg lebuktat minket.
|
|
|
Borgónk környéke, a dombtetőn Cacchiano |
A településünkön megérkezésünk óta folyamatosan helyreállítási munkák folytak. Gyakran láttunk egy ázsiai származású embert teherautóval, egyszer magyarázott is valamit a lilaakácos, romos házban lévő lerakatával kapcsolatban, amiből arra következtettem, hogy ő a főnök. Vele lődörgött mindig egy morcos hippi, akit mindenki Giginek [Dzsídzsi] szólított.
Gigi, meglátván, hogy áramot vezetek ki a nappaliból, odajött hozzám, és megkért, hogy a borgóban folyó munkálatokhoz hadd dugják be a betonkeverőjüket a mi konnektorunkba. Mariával megegyeztünk, hogy a villanyszámlát mi fizetjük. Ami bizonytalansággal töltött el, az az volt, hogy nem értettem, hogy mennyi kötelezettségünk van a borgóban folyó munkálatokhoz áramot adni, illetve, hogy a kelleténél jobban ne hívjuk fel a figyelmet az ottlétünkre, de mégse kerüljön azért az áram túl sokba. Hebegni-habogni kezdtem, mert semmi kedvem nem volt az egész településen folyó felújítási munka energiaszükségletét finanszírozni, de Gigi nem tágított. Megpróbálta tört angolsággal is, gondolván, hogy nem értek talán olaszul. Feljött a lépcsőn, és benyomult a nappaliba, hogy jó neki a másik konnektor is, nem muszáj az akkumulátortöltővel közöset használni.
|
|
|
Balra a lilaakácos ház, hatalmas rozmaringbokor a kerti pavilon (capanna) előtt |
Zavaromban megpróbáltam valamit kitalálni, hogy kimászhassak a kínos helyzetből, és azt találtam mondani, hogy beszélnem kell Mariával erről, mire ő buzgón bizonygatni kezdte, hogy micsoda nagy barátok ők ketten, és Marianak tetszeni fog az ötlet. Amikor Gigi rátért, hogy ugyan már, mit izélek, az egész csak pár euró, én pedig belegondoltam, hogy igen, csakhogy én pár euró összekaparásáért is micsoda erőfeszítéseket teszek, egyszerűen annyit mondtam: ne haragudj, nem szeretném. Durcásan eltrappolt. Napokig remegtem utána, hogy emiatt számíthatok-e valamilyen retorzióra?
|
|
|
A cacchiano-i kastély, a bárónő nyári lakja |
Néhány hét múltán aztán arra járt a bárónő. Semmi különös, elegáns idős hölgy zöld selyemblúzban és térdig érő szövetszoknyában, szépen fodrászolt ősz hajjal. De belőlem olyan rettegést váltott ki, hogy megparancsoltam az összes gyereknek, hogy csöndben húzódjanak be a házba, és csak az emeleti WC ablakából mertem leskelődni, hallgatózni. Egyik kezében telefon volt, másikban kocsikulcs, Gigi vezette körbe, elmagyarázta a felújítás állását, a bárónő pedig előkelő mély hangon megjegyzéseket fűzött hozzá. Ekkor derült ki számomra, hogy Gigi az ő ügyintézője a borgóban. Érthető módon felnagyítódott vele való korábbi afférom jelentősége is, és csak rágtam a körmömet, hogy mi lesz ebből. Ám a bárónő a szomszédokat vette célba, hogy melyik bútorukat tüntessék el a teraszukról, vagy a kiteregetett dolgaikat hová tegyék. Velünk nem foglalkozott, pedig a magyar rendszámú autó is ott állt a ház előtt.
