Napokon át pakoltunk, kicsit lassan haladtunk mert mindig történt valami. Hol valamelyik szomszéd állított meg, hol a csekkbefizetéssel kapcsolatos újabb nehézségeket próbáltuk megoldani, majd meg kiderült, hogy benzinkutas sztrájk van, így aztán egyáltalán nem biztos, hogy az autóban lévő tartalék elég lenne az első nyitva tartó benzinkútig, legrosszabb esetben a határig.
Próbáltunk ötletelni a szomszédokkal, hogy most merre induljunk, végül valaki felvetette, hogy hívjuk fel Simonét, akinek traktorjai vannak, mert egy régebbi beszélgetésben mintha említette volna, hogy van a szőlőjében gázolajtartálya is. Felhívtam és készséges volt, úgyhogy néhány órával később már indultam is San Sanóba, az édesanyja házához, ahol a szőlője és a pincéje volt.
San Sano egy olyan félreeső részén volt ez a hely, ahová egész addig sohasem jutottam el, egy meredek hegyoldalban, ahová olyan út vezet, amelyen csak egy autó fér el, és nem lehet megfordulni. Mivel túlmentem a kapun, hívtak, hogy látnak fentről, ne menjek tovább, hanem óvatosan tolassak vissza. A gázolaj tartály megközelítéséhez a ház mellett fel kellett kaptatni a hegyoldalon, és volt ott egy fészer, ahol a traktorjait is tartotta Simone. Időnként egy tartálykocsival töltették föl a tartályt, így jóval olcsóbb volt, mintha a környéken tankoltak volna, mert errefelé mindennek az ára a turisták pénztárcájához volt szabva.
Lementünk a házhoz, mivel ott volt Catia, Elena, és a tágabb család több tagja is. Bemutattak Simone édesanyjának is, aki egy szép arcú, fürge mozgású, kedves hölgynek tűnt. Kaláccsal kínálgatott, és megkérdezte, hogy kérek-e kávét, én meg zavaromban igent mondtam, pedig este hét óra volt. (Lett is belőle galiba, teljesen felborította a pakolást, meg az indulást, hogy nem tudtam éjszaka aludni.) Beszélgettünk kicsit Budapestről, mert éppen akkor láttak egy filmet róla, és tetszett nekik, majd felajánlották, hogy megnézhetem a borospincét.
A pincében olajoshordók is voltak, illetve Simone büszkesége, a vinsantós hordócskák. Magyarázott a vinsantóról, amelynek elkészítése mintha a mi Tokaji Aszúnkéhoz hasonlítana, csak nem a tőkén hagyják a szőlőszemeket szikkadni, hanem leszedve kiterítik lepedőkre, szikkasztják, forgatják, szellőztetik sokáig.
Elbúcsúztam és hazaindultam, elérzékenyülten búcsúzva a kedvenc san sanói utamtól is, amely mentén munkából hazafelé a minden irányba hullámzó szülősorokat rendszeresen megcsodáltam.
Mivel éjszaka alig aludtam, ezért legalább a pakolással haladtam végre, úgyhogy mire reggel a többiek felkeltek, szinte kész is voltam, azonban ilyen fáradtan nem lehetett elindulni, úgyhogy a gyerekfelügyeletet megszervezve próbáltam legalább 1-2 órát aludni. Nem ment sehogy sem, így inkább elindultunk. Nem volt túl jó a hangulatom, ronda, nyomott idő volt, kerepeltek a kabócák és nagyon fáradt voltam, de már nem volt kedvem tovább húzni az indulást.
A gyerekek szuper jó fejek voltak az úton, időnként kiszálltunk rohangálni persze, majd estefelé ők elaludtak, én meg csak vezettem, vezettem, és egy rövid szundikálást beiktatva pont napfelkeltére értünk Magyarországra.
A benzinkutassztrájk körüli kalandjainkról nyomtatott formában is megjelent részletesebb cikkemet ITT találjátok.
