Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Zsúrra és vásározásra készülődés

2013.10.18. 10:56 - Toszkána és hétköznapok

Az előző év tanulságai alapján úgy döntöttünk: ebben az évben a férjem sokkal többet lesz velünk.
Ugyanakkor ezt nem a kezdetektől tudtuk biztosítani, úgyhogy még muszáj volt most a május hátralévő napjaira hazautaznia.

Igyekezett az indulást úgy időzíteni, hogy a legnagyobb fiunkat Colle Val d'Elsába, a legközelebbi nagyobb városba, a gimnáziumba el tudja szállítani reggel, legalább még ennyit együtt tudtak lenni.

Egy-két nappal a hétvégére tervezett hosszú kirakodóvásározós menet előtt volt épp. Lehetőség szerint az ilyen hétvégék előtt arra is próbáltam figyelni, hogy a gyerekekkel többet töltsek együtt minőségi időt, mivel a hétvégi vásározások, még ha magammal is tudtam vinni őket, nem igazán arról szóltak, hogy a figyelmemet komolyabban rájuk tudnám irányítani. Emiatt például eme hétvége előtt 2 nappal felsétáltunk az „amfiteátrumhoz” Radicondoli központjába, és egészen este fél 8-ig ott sertepertéltünk.

Amfiteátrum_small.JPG

Az "amfiteátrum"   Kép forrása: radicondoli.com

Ők először műsorokat adtak elő az amfiteátrum középső részén, majd mikor ezt megunták, akkor aszfaltkrétával mindenféle rajzokat készítettek az amfiteátrum lépcsőire, és színpadára a falubeli kislányokkal, én pedig mindeközben a lépcsőn üldögéltem
Este, amikor visszatérünk, már skype-oltunk is a férjemmel, hogy épségben visszaérkezett Magyarországra. A hétvégi munkára való készülődés része volt az is, hogy Alessandróval és Vivianával találkozzunk, akikkel korábban megbeszéltem, hogy megpróbálom az ő műveiket is árusítani a vásárokon. Ezért pénteken délután felsétáltam a boltjukba, és megbeszéltük, hogy pontosan milyen dolgokon próbálom ki, hogy vajon el lehet-e adni az ő cuccaikat.

Ammos1k.jpg

Viviana és Alessandro boltja, az Ammos

Mivel tudható volt, hogy turisták által kedvelt helyre fogok menni a hétvégén, ezért olyan toszkán tájról viaszról rajzolt képeket adtak, amelyet bárki szívesen visz haza ízléses szuvenírnek Toszkánából.

A viaszképek alapjainak technikáját Alessandro dolgozta ki egy ifjúkori élmény alapján, amikor is néhány barátjával pár hétig Kréta szigetén abból éltek, hogy a tengerparti homokból kivájt formákat kiöntötték homokkal kevert viasszal, és az így készült a gyertyákat a település főutcáján árulták. Amikor Toszkánába költöztek, a görögországi sikereken felbuzdulva újrakezdték, és bár carrarai márványpor váltotta fel a homokot, de a technika alapvetően megmaradt, a bolt pedig a görög település neve és a spanyol „vamos” [gyerünk] szóra emlékeztető hangzása miatt az Ammos nevet kapta.

Ammos, Vivi+Ale_1.jpg

Vivi és Ale                 Kép forrása: Ammos.it

Mire megismertem őket, már Toszkánaszerte híressé váltak különböző gyertyáikról, lámpáikról, Viviana rajzolta képeikről, és Alessandrót a faluban „Il candela”-nak becézték, amely szintén gyertyát jelent. (Bár eleinte nem értettem, hogy rá gondolnak – csak egyszer rákérdeztem, hogy miért tesznek hímnemű névelőt egy nőnemű főnév elé?!)

A hétvégére a gyerekek programjait is el kellett rendezni. Az egyik lányunkat a közelgő szombatra meghívták egy születésnapi zsúrra, így vásároltunk ajándékot a születésnapos kisfiúnak és a meghívón lévő cím alapján megkerestük, hogy pontosan hol lakik. Erre azért volt szükség, mert a nagylányunkat, és a nála eggyel kisebb lányunkat otthon készültünk hagyni a hétvége első napjára hogy a nagylány a húgát a zsúrra elvihesse. A legnagyobb gyerekünk, a fiunk, matek versenyre készült menni, a legkisebb lányomra pedig a húgomék családja ígérte, hogy vigyáz, így csak őt kellett szombat hajnalban magammal vinnem.

Előző bejegyzés

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr525582486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása