Az ember azt hinné, hogy Toszkánában mindig jó az idő, még a tél is igen enyhe, nemhogy a tavasz. Ezzel szemben az elején mi szinte állandóan fáztunk. Május első hetében még arról beszéltünk este a fürdésnél, hogy milyen nehéz itt a hideggel megbirkózni, remegtünk a zuhany alatt, és vacogva ugrottunk esténként fejest az ágyba. A szomszédok ekkor már bizonygatták, hogy higgyük el, május 10-e körül mindig megérkezik a meleg, és valóban így is lett. Körülbelül amikor a cseresznye is elkezdett érni, hirtelen a napsugárzás ereje nagyon erős lett. 
Az első napok egyikén megkértek a szállodában, hogy hozzak pár sütit esetleg, ha majd sütök, mert szívesen megkóstolnák. Vittem ezért olyanokat, amiket amúgy is sütöttem, és ízlett nekik, kérdezték, hogy nincs-e valami receptkönyvem képekkel, a szöveget Susanna lefordítaná nekik, és néhányat beletennének a menüjükbe. Megígértem, hogy hozok, hiszen a korábbi sütibiznisz miatt egész komoly szakácskönyvtárat vittem magammal.
Nem mindig volt könnyű azzal a szituációval mit kezdenem, hogy külön kulcsom volt a vendégek szobájához, miközben ők bármikor visszatérhettek a reggelizésből, a medencétől, vagy a biciklizésből. A városnézésből ritkán fordultak vissza. Ha mondták a vendégek a recepciónál, hogy valaki több órára elmegy, akkor a táblázatomban Susanna ezeket a szobákat hátrébb sorolta, mert náluk könnyebb volt időzíteni a takarítást, mint a közelben maradóknál.
A külön kulcsból az egyik olyan szobánál volt egyszer vicces helyzet, amelynek két bejárata volt. Nem vettem észre ugyanis, hogy a lakók közben bejöttek a másik ajtón, és pont olyankor sikerült benyitnom, mikor az idősebb férfi nadrágot cserélt. Gyorsan visszahátráltam elnézést kérve, és a szomszéd szobába mentem, onnan hallottam, hogy a kedves idős pár még percekig kacagott utána.
Egyszer a tulajdonosnő, Lucia, megelégelvén hogy a reggelizéssel az egyik szobában lakó vendégekre várjon, beküldött a folyosójukra jó nagy zajt csapni porszívóval, és megkért, hogy ha ez sem használna, akkor jó hangosan csapkodva az ablakszárnyakat a folyosón tegyek úgy, mintha nagyon alaposan pucolnám. Máskor megkért, hogy egy szobát csak úgy nagyjából, ne túl alaposan takarítsak ki, mert egy másik szobából akart átköltöztetni oda fiatal lányokat. Arról is győzködött, hogy nekik milyen jó lenne, ha inkább este dolgoznék náluk, a vacsora körül, hiszen akkor lenne, aki beszél a vendégekkel angolul. Hízelegve ecsetelte, hogy mennyire nem tetszik neki a mostani esti alkalmazottja, és akkor őt tenné délelőttre takarítani, az én „bella figura”-mat pedig este szívesen odaállítaná a vendégek elé. Megfogalmazása szerint „Jolly Joker”-t szeretett volna belőlem csinálni. Jól esett mindez, de kétségeim voltak, hogy négy gyerekes anyukaként hogyan funkcionálnék Jolly Jokerként, hiszen már a sulibuszról sem tudtam, hogy venném le őket, arról nem is szólva, hogy a délután öttől éjfélig tartó munkaidő miatt pont elkerülnénk egymást a gyerekekkel.
Susanna később biztatott, hogy nyugodtan döntsek úgy, ahogy nekem jó.
Üdítő volt, hogy a szálloda alkalmazottai mennyire összetartóak, és ezt rám is kiterjesztették. Volt például egy eset, amikor jócskán elmaradtam az elvárt időszinttől, és mikor ezt Susanna észrevette, akkor utánam jött segíteni, nehogy lebukjak a tulajdonosék előtt, Bruna pedig ezalatt elvonta Lucia figyelmét. Volt egy másik konfliktus is az étkezések körül, amikor a reggelizésre szánt idővel, vagy a megevett ételmennyiséggel volt a tulajdonosnőnek gondja, ekkor is Susanna és Bruna összefogva tartották a frontot a feszültségekben, udvariasan ecsetelve Luciának, hogy milyen előnyöket jelent minkét fél számára, ha ennyi engedményt tesz az alkalmazottak felé.
Gyakran voltam zavarban az elején, hogy ismeretlen emberek magánéletébe pillantok be, pakolászom a cuccaikat, hajtogatom a pizsamájukat. Volt egy kedves fiatal pár, akik meg tőlem kértek elnézést, hogy szétdobálták a ruháikat a szobájukban. Mások is gyakran akadtak olyanok, akik megköszönték a munkámat, a leghálásabb két pici gyerekkel nyaraló anyuka volt, aki heves „wow!” kiáltásokkal nyugtázta, hogy mialatt ők reggeliztek a szoba átváltozott. Pénzt ritkán kínáltak, illetve egyszer vagy kétszer hagytak a szobában bankjegyet az asztalon. Az volt a megállapodásunk, hogy minden alkalmazott beteszi a közösbe a kapott borravalót, és a hónap végén szétosztják közöttünk. Ez azért is volt igazságos rendszer, mert gyakran hagytak borravalót az egész személyzetnek a recepciónál, illetve voltak olyan alkalmazottak, mint például a szakácsnők, akik nem nagyon kerültek olyan kapcsolatba a vendégekkel, hogy pénzt kaphassanak.
A nagy meleg miatt munka után az autóba nem mindig tudtam rögtön beülni, úgyhogy kitártam az összes ajtaját, és elkezdtem a parkolóból a környéket pásztázni távcsővel, hátha megtalálom a házunkat. Nem sikerült, mert takarta egy domb, viszont emiatt majdnem lekéstem a sulibuszt, úgyhogy megbeszéltem a buszvezetővel, hogy ha valamiért nem vagyok itt, akkor is hazaengedheti a lányomat.
Hazaérvén vettem azt is észre, hogy a szálloda kulcsai a zsebemben maradtak, úgyhogy a lányommal együtt visszavittük a kulcsokat, és az egyik magyar képes szakácskönyvet is.
A többiek a szállodában nem vettek észre a kulcsok hiányából semmit, de a szakácskönyvnek a tulajdonoshölgy nagyon örült.
Folytatás
