A húsvéthétfői grevei rendezvényt még Pestről kinéztük, írtam is a szervezőknek és le is beszéltünk mindent. Mindazonáltal amikor reggel el kellett indulnunk, sötét volt, és zuhogott az eső, ami nem volt épp szívderítő, tekintve, hogy szabadtéri programokra készültünk. Annyira izgultam, hogy a térképet az utolsó pillanatban elkutyultam valahová (másnap reggel találta meg a fiam a parkolóban, elázva), így megpróbáltam fejből, illetve a táblák alapján odatalálni. Hát nem ment könnyen, az utolsó kilométereken körbe-körbe kőröztünk a gyönyörű tájon. Végül valahogy odakeveredtünk, a szervezőt is megtaláltuk és megmutatta a helyünket. Bemutatkoztunk a szomszéd kiállítóknak, az egyik oldalsó szomszéd, Laura, egyből rákérdezett, hogy nem magyarok vagyunk-e, mert pont olyan az akcentusom, mint az ő egyik magyar ismerősének, aki, mint utóbb kiderült, pont a húgom volt.
Kirámoltunk az autóból és elvittem egy parkolóba. Mire visszaértem, a gyerekeink már felállították az asztalokat, rengeteget segítettek.
Az időjárással viszont megküzdöttünk, időnként vízszintesen esett az eső a durva szél miatt, de amikor újra meg újra ki-kisütött a nap, akkor meg-megindult a sétafikálás. A gyerekek is boldogan vetették bele magukat a forgatagba és engem is mindenhová magukkal akartak cipelni. Kicsit izgultam, mert a kicsi lányaink időnként elég szabadon értelmezték a szabályt, hogy annyira közel kell maradniuk, hogy lássam őket.
A fiam egy használtruha-üzletben talált egy hasított bőrből készült, rojtos, vadnyugati stílusú kabátot, és minden dumáját és az összegyűjtött zsebpénzét is bevetette, hogy az általa olvasott, Tex képregénybe illő kabát vásárlására rávegyen. Megelőlegeztem neki, és a zsebpénzéből kifizette, azóta a kabátnak komoly becsülete van, díszként lóg a falon egy kalappal együtt a szobájában.
Laurával, a szomszéd pavilonból sokat beszélgettünk, kérdezgetett, hogy hová megyek ezután. Elmeséltem neki, hogy Firenzébe szeretnék menni, de annak a rendezvénynek a szervezője, Pina (ejtsd: Pína, ez itt nem egy csúnya szó, hanem egy keresztnév :-)), feltételül szabta, hogy előtte végig kell járnom a szamárlétrát és bevállalni előtte kisebb rendezvényeket is az ő szervezésében. Az első ilyen a húsvét utáni héten, Poggibonsiban lenne, és jó lenne, ha két napra jönnénk. Mondtam, hogy az nem megy, de a vasárnap oké. Laura előtárta, hogy szerinte a Pina nevű szervező egy vérszívó, de a firenzei rendezvényeire ő is szokott menni, mert egész jók és végül is talán Poggibonsiba mennünk sem csak kiszúrás lesz, hátha még jól is járunk.
Más szomszédaink is barátkoztak velünk, volt aki bátorított, hogy adjam drágábban a dolgokat, mert gyönyörűek, és ha ennyire olcsó, még azt találják hinni, hogy valami vacak, na meg így az ő bizniszüket is rontom az olcsó árummal.
A grevei bevételünk nem alakult fergetegesen – nyilván az idő miatt, meg az egyelőre alacsony árak miatt sem – de boldogok voltunk, mert legalább valami elindult.
