Kövess a Facebookon!

Toszkána és hétköznapok

Írások egy magyar család toszkánai életéről, mindennapjairól, saját képekkel illusztrálva. Nem realtime, a fáziskésés kb. három év, a papíron írt napló szerkesztett, kiegészített változata. e-mail:toszkanaeshetkoznapok@gmail.com

KEZDETEK

Címkék

Barátkozós hétköznapok

2013.03.12. 11:12 - Toszkána és hétköznapok


Már nem sok hiányzott a férjem újabb jöveteléig, addig is igyekeztünk a hétköznapokat színesíteni. Egyik hétfőn például az ebédre éppen hazajövő két gyerekkel fogtuk a saját készítésű pizzáinkat és sütijeinket, majd felmásztunk az egyik domb oldalára piknikezni. Elég nagy sár volt, úgyhogy a földre végül nem ültünk le, találtunk ellenben az olajfák borította terület szélén két kőből készült padot, letakargattuk őket, majd üldögélve rajtuk gyönyörködtünk a kilátásban, majszolgattuk az ebédünket, közben beszélgettünk. Amikor hazaindultunk, kihagytam a számításból a sarat, és le akartam vágni a házunkhoz legközelebb lévő kanyart, de elcsúsztam, a kezemben lévő kosár a pizzadarabokkal legurult a lejtőn, a kezem viszont vállból hátrabicsaklott. A lejtő közepén sikerült megállnom, de nem voltam valami jól. A gyerekek segítettek a szétrepült darabokat összeszedni, ám nagyon haragudtam magamra, hogy minek voltam ennyire felelőtlen. Az elején csillagokat láttam a fájdalomtól, úgyhogy nem tudtam rögtön megállapítani, hogy lett-e komoly bajom vagy sem, de estefelé már valószínűbbnek látszott, hogy megúszom, így vacsora után elugrottunk még a kicsikkel a dombtetőn lévő játszótérre alkonyatig.


PICT4333.JPGA játszótérre vezető út

Ezekben a napokban történt először, hogy Viviana lányit, Sofiát és Violát suli után hazavittük magunkkal. Az öt lány föl alá randalírozott a kertünk, a lányszoba és a nappali között míg Viviana utánunk nem jött. Az ebédlőasztalunknál beszélgettünk, amikor Sofia előtárta, hogy mennyire utál Radicondoliban lakni, mert az összes barátja és a jobb fej osztálytársai is Belfortéba, a szomszéd picike faluba valósiak.

Belforte.jpg

Belforte


A további terveinkről is érdeklődött Viviana, így kiböktem, szívesen maradnánk akár szeptemberig, ha van rá pénz, de egyelőre nyomasztó a sikertelenség. Rögtön kérte, hogy hadd nézze meg az üvegékszereket, mert a kézműves boltjukban gondolta árulni a saját készítésű dolgaik mellett. Meg is beszéltük, hogy leülünk a hónap vége felé, hogy kitaláljuk a részleteket, melyben szerepet kaphatna majd, hogy én is árulom cserébe az ő dolgaikat.

 

Ekkoriban barátkoztunk össze Silviával és Giacomóval, a szomszéd házaspárral is. Ők a kezdetektől nagyon nyitottak voltak felénk, Silvia jónéhányszor érdeklődött a dolgaink előmenetele felől, kérdezgetett az iskoláról, a befogadásról. Jeleztem neki, hogy nem is értem az aggodalmas hangnemet, amit megütött, hiszen jók a tapasztalataink, erre ő azt mondta: „Tudod, mi radicondoliak néha érthetetlenül barátságtalanok is tudunk ám lenni! Elég ok néha, ha valaki kicsit távolabbról jön, mondjuk Firenzéből, hogy ferdén nézzünk rá!”. Ekkor eszembe jutott Danny és a lánya, Sharon, de nem igazán tudtam hová tenni ezt a dolgot.
Giacomo és Silvia egyébként két echte radicondoli gyökerű család, a Bersottik és a Monaccik leszármazottai, pedig Giacomót – akinek irtózatosan fehér bőre és vörös haja van – korábban azzal gyanúsítottuk, hogy valamelyik skandináv államból származik.

Folytatás
Előző bejegyzés

A bejegyzés trackback címe:

https://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr365121365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aemeek 2013.03.15. 07:21:16

Szép volt ez a blog, de Ti sem és egyetlen olaszországi ismerősötök sincs a képeken, csupán tájképek mindenütt, legalább a pandatologató bácsit szerettem volna látni...
Tényleg ott voltatok ?

Toszkána és hétköznapok · http://toszkanaeshetkoznapok.blog.hu/ 2013.03.15. 21:00:51

Kedves Aemeek, ennél több képen – mert persze itt-ott azért rajtuk vagyunk – nem szeretnénk szerepelni, sem az ismerőseinket szerepeltetni, az itt megírt élmények nagy részének megélése közben pedig nem az volt az elsődleges, hogy képileg rögzítve legyenek, bizonyítandó bárkinek, hogy a leírtak tényleg megtörténtek.

Egyébként érdemes körülnézni esetleg a Facebook oldalunk fényképarchívumában is (www.facebook.com/toszkana.es.hetkoznapok/photos_albums), szoktunk oda feltenni további képeket, akár a bejegyzésekhez kapcsolódva, akár még meg nem írt élményekhez kötődve. :-)


süti beállítások módosítása